Évről évre szívesen csatlakozunk a Villeroy&Boch nyári eseményéhez, a Tervezzen velünk idei programja viszont az eddigieknél is különlegesebb volt. A márka idén ünnepelte a 275-ik születésnapját, így az eseményen egy nagyon szép prezentációt hallgathattunk meg nemcsak a gyár, hanem a kerámia történetéről is. Nagyszerű volt részt venni azon az eseményen, ahol az egész szakma együtt ünnepel egy nagy múltú, kifinomult brandet.
Tag: Magyar
Március végén rendezték meg Frankfurtban a modern fűtés, szellőztetés, légkondicionálás és okos vízhasználat témakörének legnagyobb kereskedelmi eseményét, az ISH 2023-at, mely idén személyesen és digitális formában is látogatható volt. A helyszínen járt az este’r partners munkatársa, Harkay-Farkas Réka, akitől a legújabb technikai újdonságokról érdeklődtünk.
Az ISH két évente mutatja be az okos megoldásokat és technikai újdonságokat a fűtés, szellőztetés és vízhasználat alkalmazásában. Miért volt fontos, hogy részt vegyetek ezen az eseményen?
Cégünk életében mindig is nagyon fontos volt első kézből információt szerezni az újdonságokról, technikai fejlődésről, legújabb trendekről. Az ISH sajnos éveken át elmaradt a járvány miatt, így nagy öröm, hogy most 4 év után újra visszatérhettünk ide! Sajnos több gyártó mondta vissza a kiállítást költségcsökkentési szempontok miatt, de akik kiállítottak, nagyon magasra tették a lécet. Sok-sok technikai újdonság, fejlesztés, idő-energia spórolás tekintetében is.
Miért fontosak a személyes találkozások?
Egy ilyen nagyobb volumenű kiállítás mindig jó alkalom arra, hogy találkozzunk a gyártók képviselőivel, akik készséggel állnak rendelkezésünkre, hogy komplett stand vezetéssel bemutassák nekünk az újdonságokat, érdekességeket, például, hogy mire érdemes figyelni a tervezéskor. Ilyen alkalmakon fontos érveket is gyűjtünk, miért érdemes egy adott cég termékét ajánlani az ügyfeleinknek. Mindig beszámolnak az anyaghasználatról, a termékek minőségi követelményeiről, szóval bővül az ismeret és élőben is láthatjuk, amit előtte a monitoron keresztül vagy katalógusból láthattunk előtte.
Milyen újdonságokkal, trendekkel, technikai újításokkal találkoztál?
Pontokban foglalnám össze, mert mindenképp több szempontból is érdekes volt a mostani ISH.
- „Mindenki mindent forgalmaz”: A nagy trend az elmúlt években a gyártók körében, új termékszegmensek vesznek fel a portfóliójukra. A Villeroy&Boch teljes csaptelep szegmenst vezetett be a portfóliójába. A Laufen fal előtti beépítési rendszert kínál. A Duravit 3 új csaptelep családdal rendelkezik. A Hansgrohe standja nagy meglepetés volt számomra. Komplett fürdőszobát tudunk Hansgrohe termékekkel berendezni: a csaptelepei mellett kerámia, tükrök és bútor. A Kaldewei például zuhanyfolyókát is kínál. A cél az, hogy egy gyártótól egy komplett fürdőszobát tudjunk berendezni, ne kelljen külön-külön gyártókat keresni és nagyon nagy verseny elé állítja a gyártókat, ami szerintem még sohasem volt.
- Fenntarthatóság: A fürdőszoba ilyen „zöld” soha nem volt. A termékek energiatakarékosak és víztakarékosak. Mindenekelőtt pl. a csaptelepek például hidegvízzel indulnak, nem rögtön a kevert vízzel, illetve még komolyabb perlátorok vannak (amik keverik a levegőt a vízhez). Még egy trendi kifejezés az ISH-ról: „körkörös gazdaság”. Például a Hansgrohe standján láttam egy csaptelepet teljesen újrahasznosított műanyagból. Itt azonban nem ér véget a fenntarthatóság témaköre: A bútorok fa alapanyaga fenntartható termesztésből érkezik, műanyag nélkül készülnek a csomagolások és az élettartam lejárta után minden újrahasznosítható. És a termelésnél nagyon figyelnek a gyárak a „zero waste” elvet követni, sok gyár mindenestre bizonyítani tudja, hogy a gyártási folyamat CO2 mentes. Ráadásul azért, hogy ezt mi még jobban megturbózzuk otthon, érdemes növényeket mint legújabb fürdőszobai kiegészítőket elhelyezni a fürdőszobában, hogy a természetben érezhessük magunkat.
- Színek: A fürdőszobában az új trendszín egyértelműen a fekete és a matt. A bátrak egy lépéssel tovább mennek és találunk fehér matt, arany, rosegold, króm különböző változatai, például az Axornál valójában minden fürdőszobai terméket beszerezhetünk most feketében. A Duravit a színes csaptelepeihez még extraként kínálja, hogy a bútorok fogantyúi, a lefolyó is készülhet ugyanabból a színből. Érdekesség: hogy mindenkinél a színek árnyalatai különbözőek, ezért egy fürdőszobába nem fogunk tudni két különböző gyár termékét betenni, ha színesben gondolkodunk.
- Összeszerelés egyszerűsítése: szinte minden gyárnál az a cél, hogy időben minél kevesebb legyen egy-egy termék beépítése a mesterembereknek. Jó példa az új Bette „Level” összeszerelési rendszer a zuhanytálcákhoz Könnyebb és gyorsabban már nem lehet zuhanytálcát építeni. Ki is tudtam próbálni, nekem 1,5 perc alatt sikerült szintbe hoznom egy zuhanytálcát.
- Plusz egy termékkategória amire minden gyár nagy figyelmet fordít a csúszásmentesítés, ami különösen idősek számára és közületekben, hotelekben nagyon fontos. A technológia évről évre finomodik, mindannyian emlékszünk még a „pöttyös” zuhanytálcákra, amiket ezzel a technológiával tettek csúszásmentessé. A Bette Anti-Slip Sense bevonatát észre sem lehet venni, és tökéletesen csúszásmentes. Szintén ki lehetett próbálni és így bátran ajánlom majd az ügyfeleknek.
Igazán szemet gyönyörködtető elemek: például a Geberit standján egy teljesen új szifonrendszert láttam: végre nem kell kivágni a mosdó alatti fiókból egy darabot a szifonnak, mert a szifon teljesen besimul a mosdó alá. A Kaldewei egy hővisszanyerős zuhanylefolyót mutatott be. A Laufen standján láttam egy kádat, aminek az alja áttetsző volt és meg volt világítva, a fürdés élményét fényterápiával is tudjuk kombinálni LED-rendszeren keresztül. A Hansgrohénál a stand igazi hőse, amit bemutattak, egy olyan fürdőszoba, ahol 90 százalékos az energia és vízspórolás. És ez is ISH: a Villeroy és Boch a 275. évfordulójához méltó új csodás szaniter színei magával ragadóak.
Az ISH idei hívószavai a fenntarthatóság és a komfort voltak. Mit tapasztaltál, hogyan találkozik ez a kiállítók ajánlataiban?
Mint az előbb említettem mindenki a fenntarthatóságra, energia, víz spórolásra törekszik. A fűtési rendszerek tekintetében is hatalmas volt a választék, a cél a fenntarthatóság és az energiaspórolás.
Volt-e személyes kedvenced az újdonságok között, mi ragadott meg a legjobban?
A három nagy kerámiagyártó standja hatalmas élmény volt. A Villeroy&Boch koncepciója a színes szaniterekkel és az új csaptelepei magával ragadtak, a Laufen Alessi termékcsaládjának megreformálása a színekben, formákban igazán szemet gyönyörködtető, a Duravit új bútorcsaládja üveges ajtókkal és egyszerre működtethető világítással nemcsak formavilágában vonzza a szemet, hanem funkcióban is egyszerűsíti a használatot.
Meghökkentő. Karizmatikus. Bátor. Szórakoztató. Ilyen lett az a lakáskoncepció, amelyet az Estorio showroom folytatásaként tervezett Radnóczy Eszter és az este’r partners csapata. A pop art hangulatra építkező, különleges lakás felráz és megpörget: újat mutat a nagyvárosi miliőben.
„Az Estorio showroom már az első, megvalósult koncepciójával is különleges kreatív tér, inspirációs környezet volt a stúdiónknak: azt szerettük volna megmutatni, hogy mi történik akkor, amikor megrendelő nélkül, saját örömünkre, fantáziánk szárnyalásával és a nekünk tetsző designmárkák és ötletek bátor integrálásával alkotunk” – mondja Radnóczy Eszter belsőépítész. A cél ezúttal is ugyanaz: a kifinomult megrendelők számára olyan teret alkotni, amely minden részletében a legmagasabb esztétikai szintet és minőséget képviseli.
A látványos megoldásokat ezúttal is az Estorio partnerei nyújtják: a 2022-ben nyitott showroom ugyanis közel 30 nemzetközi, főként olasz, holland és német designmárkát hozott el Magyarországra és képviseli őket itthon.
Az előszoba vörös terrazzo burkolata már a belépéskor hatásos, klasszikus hangulatú elem, a mélykék a lakásba húzza a látogatót. Az egyedi barisol print vonzza a szemet, a lichthofban a Queeboo Giraffe in Love zsiráflámpája legeli a fényt.
A konyha központi eleme a Valcucine mélykék konyhája, amely néhány mozdulattal zárt design-dobozzá varázsolható. Az Erba Italia arany lapocskákból készülő étkezőasztalát a lakás hangulatára reflektálva állatok lábai tartják. A játékosságot az asztal fölött úszó-lebegő Artemide design-lámpatest adja.
A nappali homokszínekkel, lágy, lekerekített formákkal és fényekkel pihenteti a szemet, ez vizuális szempontból is a kikapcsolódás tere. A nagypolgári lakás nagyvonalúsága és arányai itt érvényesülnek a leginkább, ennek biztos pontja az olasz Erba Italia kanapéja.
Az olasz manufaktúrában készülő Foglie d’Oro parketták izgalmas kontrasztot képeznek a grafikus által tervezett „lőtt vad” szőnyeggel, amely szépen terül a Black Tie kék ágyának lábai előtt. A hálórész mögött rejtett gardrób található, ez a Cosy International olasz cég kifejezetten ide készülő darabja.
A pop art a tervezők számára azt jelenti: élményt adni, de nem múzeum-szerűen, hanem örömet szerezni a játékosság által, meghökkenteni a kontrasztokkal, kiszínezni a mindennapokat bátorsággal. Az Estorio új, pop art-hangulatú koncepciója azok számára készült, akik számára fontos, hogy a magas minőség mellett inspiráló, kreatív tér legyen otthonuk.
Balatonfüred egyik büszkesége, az 1908-ban épült Rodostó-villa hosszú ideje várja megújulását. Az épület gondos tervezés és rekonstrukció után ebben az évben végre újjászületik, hogy az eredeti építészeti értékeket megőrző, elegáns, ötcsillagos szállodaként nyissa meg kapuit. A belsőépítészetért felelős este’r partners most látványterveken mutatja meg a villa néhány részletét.
A tizenhárom szobás szálloda a századfordulós Balatonfüred eleganciáját fogalmazza újra: a belsőépítész csapat a tágas, nagyvonalú terekben, természetes anyagokkal és klasszikus formavilággal dolgozott. Az enteriőrben a tradíció és az állandóság a főszereplő, a belsőépítészeti megoldások ráerősítenek a villa eredeti szépségére, a kő- és famunkára, valamint a klasszikus tömegformálásra. Az építészeti megoldásokért Gyöngyössy György és az ARX Építésziroda felel.
A szálloda régi villaépület-részének két emeletén 5-5 elegáns lakosztály valósul meg, illetve a szállodában helyet kap három modern, kertkapcsolatos apartman is. A belsőépítészek célja az volt, hogy a megérkezés terei, a recepció és a szalon azonnal elegáns, részletgazdag miliőt teremtsenek, melyben megvalósulhat a közvetlen, mégis diszkrét vendéglátás. A belsőépítészek megbízható partnereik palettájából válogattak: a hotelben a nemzetközi designmárkák legszebbjei kapnak majd helyet.
A villát lenyűgöző kert veszi körül: a vendégek minden szobából kapcsolódhatnak majd a balatoni tájhoz és Balatonfüred természeti szépségéhez. A vendégek kényelmét mini konferenciaterem, wellness-részleg, a villa tetején pedig nyitott étterem és bár szolgálja majd.
A grafikai munkákban, például a tapétákon megjelenik Balatonfüred védett virága, a kökörcsin – ezzel a szimbólummal az este’r partners szakemberei tovább gondolkodtak és a szobák jelölésén, a signage megoldásaiban is visszaköszön majd a jellegzetes virágminta. A hotel tónusaiban nyugodt, az arany, a barna, a bronz elegáns árnyalataival kényezteti a vendégeket, a terekben pedig be-beköszön a Balaton türkizkékje is.
A tone-in-tone kifinomultságával tervezett szobákban számos eredeti építészeti elem – az eredeti kőburkolatok és a régi faablakok – mellett a belsőépítészek bátran használtak klasszikus és kortárs belsőépítészeti elemeket is, többek között látványos stukkókat vagy különleges anyagok találkoztatását. A villa meghatározó építészeti eleme a mészkő, a hosszú távú gondolkodás szimbóluma.
A szálloda minőségi, elegáns környezetének minden részlete a kikapcsolódást, a testi-lelki és vizuális feltöltődést szolgálja. Az ötcsillagos butikhotel megnyitásával megkezdődik Balatonfüred egyik legszebb villájának második élete – az eredeti építészeti megoldások szépségének újrafestésével.
Építészeti generáltervezés: ARX Építésziroda
Belsőépítészet: este’r partners
Kivitelezés: Laki Zrt.
Téli séta Szentendrén Radnóczy Eszterrel
Évértékelés helyett, új terveink bemutatkozását megelőzve idén csendes, téli sétára hívjuk partnereinket, barátainkat, az este’r partners olvasóit. Az adventi Szentendrét Radnóczy Eszter belsőépítésszel jártuk végig – következzenek az ő szavai a képgaléria kísérőjeként.
Fotó: Körmendi Imre
„A téli Szentendre számomra az állandóságot, a nyugalmat és a hagyományt jelenti. Ahogy a harangszó, a macskakövek, úgy a Betlehem és a kis karácsonyi vásár minden évben a karácsonyi időszakra hangol, mióta csak emlékszem – és ez így van jól. Az adventi Szentendre meghittsége értékes és hagyományőrző, de minden évben tartogat egy-egy új kellemes meglepetést. Ilyenkor, a karácsony közeledtével minden évben sok ügyféltalálkozónk, lezárandó munkánk van, ezek között pedig jól esik Szentendre csendessége.”
Fotó: Láng Nándor
A Főtér könyvesboltja számomra szintén a változatlanság helye és amikor idejövök, már előre tudom, hogy ismerőssel fogok találkozni. Szeretek ide belépni, átfutni az újdonságokat, egy-egy új kötettel hazatérni.
A téli Szentendréhez hozzátartozik a forró csokoládé, a biztos tippem ehhez az Édeni Édességek Boltja. A neve mindent elárul: édes, forró, igazi téli hangulatot hozó italokat kóstolhatunk itt. A reggeli szemes kávémat is itt szerzem be a legszívesebben.
Az adventi bóklászásnak nem csak az adventi vásár a része, hanem sok kis helyi bolt meglátogatása is. Kedvenceimhez tartozik Nagy Sándor képkeretező műhelye, ahol a különleges képkeretek és képrestaurálás mellett rengeteg inspiráló művészeti kelléket is be lehet szerezni a karácsony előtti kreatív készülődéshez. A bolt szomszédságában található az Oringó Ékszerműhely, ahol már több kedvenc ékszerem járt restaurálásra. Emellett nagyon szép saját kollekciója van a boltnak, ami tökéletes karácsonyi ajándék.
Fotó: Láng Nándor
Szentendre a galériák városa, mi, itt lakók pedig pezsgünk ebben. A galériákban keverednek a művészeti és az iparművészeti alkotások, mindig történik valami izgalmas, újító is. Bár ez a tél az intézmények átmeneti bezárása miatt egy kicsit csendesebb, Erdész László galériája az ünnepnapok kivételével nyitva tart, illetve a Czóbel Múzeum, majd januártól a Vajda Múzeum is szép programok várja a művészetkedvelőket. Ide is szívesen betérek és mindig új impulzusokkal távozom.
Egy hosszú séta után családdal vagy társaságban mindenképp kívánkozik egy jó beszélgetés egy pohár sör vagy bor mellett egy olyan helyen, ahol mindig barátsággal fogadnak. Mindezt az Adria Caféban találtuk meg, ahova gyakran és szívesen járunk.
Fotó: Erdész Galéria és Czóbel Múzeum
A karácsony és az azt követő napok nekem a családról szólnak: otthonunkban és az este’r partners otthonában, a szentendrei Vadászház épületében működő irodánkban is művészet vesz minket körül. Az ünnepek alatti megnyugvás alkalmából idő jut ilyenkor hosszabban is gyönyörködni, gondolkodni egy-egy képen vagy műtárgyon.
Az évről évre elővett, szép régi tárgyak nekem az ünnepet, az állandóságot jelentik. Karácsonykor a gyerekeim is hazatérnek, ilyenkor megtelik fénnyel, élettel, régi-új családi történetekkel a ház.
Minden kedves ismerősünknek, barátainknak hasonlóan szép pillanatokat, meghittséget és boldog, áldott ünnepeket kívánok!
Szeretettel: Eszter
Szakmai elismerésben részesült irodánk: a Klasszis Top Design 2022 versenyén az Év Hoteltervezője díjat Radnóczy Eszternek és az este’r partners csapatának ítélte oda a szakmai zsűri. Az este’r partners az idei évben olyan szállodaprojektek belsőépítészeti megoldásain dolgozott, mint a tavasszal átadott Szervita téri Emerald Residence&Suits és a nyáron megnyitott Hotel Oktogon, illetve a Bem téren található art’otel, amely nemzetközi együttműködésben készült. Jelenleg is tart a Balatonpart egyik népszerű szállodájának közösségi tér-frissítése, illetve halad a kivitelezés Tokajban, ahol különleges borkápolnával épül a Generális Háza szálloda és étterem – az este’r partners nagy lelkesedéssel dolgozik a szállodaipar újabb terein.
„Nagy örömmel vettem át a díjat, hiszen csapatunk már az este’r partners alapítása óta dolgozik a szállodai terek belsőépítészeti tervezésén. Sajátos, izgalmas világ a szállodáké, hiszen egyszerre kell újat, különlegeset mutatni a designban, miközben érteni és ismerni kell azt, hogy mi nyújt az utazóknak komfortot és otthonosságot. A csapatom, az este’r partners nélkül ezek a hosszú éveket felölelő, komplex tervezési feladatok nem valósulhattak volna meg, hálás vagyok a munkájukért!” – mondta Radnóczy Eszter a díjátadó után.
A díjat a Mystery Hotelben tartott ünnepélyes díjátadón Radnóczy Eszter és Szabó Csilla vezető tervezők vették át csapatunk nevében. A díjátadón a döntősöket a nemzetközi zsűri nevében Johannes Westreicher, a kelet-tiroli Grand Hotel Lienz tulajdonosa köszöntötte rövid videóüzenetben, szintén beszédet mondott Ács Zsuzsanna, a versenyt kiíró Klasszis Csoport ügyvezetője és Varró Zoltán designer, a zsűri elnöke. A Klasszis Top Design idén először díjazta a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló megoldásokat nyújtó alkotókat a vendéglátó- és szállodaipar területén.
Az ősz az este’r partners életében egyet jelent az utazással: ilyenkor látogatjuk meg partnereinket, tekintjük meg újdonsásaikat, de ellátogatunk a legfontosabb őszi kiállításokra is. Ezek közül állandó program a naptárunkban a Bolognában megrendezésre kerülő Cersaie Nemzetközi Kiállítás, ahol évről évre az olasz kerámiagyártás legszebbjei mutatják be újdonságaikat. Az este’r partners csapata rövid beszámolót készített az idei eseményről.
Az egyik első élményünk a 41zero42 idei újdonságainak megtekintése volt: a fiatalos, laza, sokszor humoros prezentálás vezetett minket végig a színek kavalkádján. A friss gondolkodású márka számunkra nagyon izgalmas módon vonja be a tervezési folyamataiba a kortárs művészetet. Az izgalmas, erőteljes minták mellett lenyűgöző volt a színválaszták is, illetve a fényes és matt kerámiák váltakozása.
A Mutina nemrég új showroomba költözött: nagy örömmel látogattunk el hozzájuk, és nem csak a szívélyes fogadtatás miatt. A hatalmas, kreatív kiállítótérben az új kollekciójuk mellett friss és izgalmas designbútor-válogatás fogadta csapatunkat. A színes, mintás, mázas kerámiák mellett helyet kaptak a strukturált felületű, visszafogottabb darabok. A Mutina showroomban látványosan keverednek az izgalmas kultúrák: az olasz, francia és japán hatások között könnyű boldogan elveszni és természetesen mindent megérinteni.
Csapatunk a Cersaie látogatása alatt az este’r partners és az Estorio showroom egyik partnerének, az Emilgroupnak is megtekintette a showroomját. Az Emilgroup, az egyik legjelentősebb olasz csempegyártó évről évre elkápráztat minket újdonságaival, melyek között szinte már sem a megmunkáltságnak, a változatos színeknek és stílusoknak, sem a méreteknek nincs határa.
A három highlight mellett számos olyan színe, fénye vagy felülete volt az idei Cersaie kiállításnak, ami megragadta csapatunkat: beszámolónk zárásaként ebből készítünk egy kis válogatást!
Az este’r partners belsőépítészeti koncepciója szerint valósul meg Budapest legújabb villaparkja a XII. kerületi Mártonhegyen: az erdei környezetben épülő high class beruházás a lágy, természetközeli terek és a kifinomult elegancia találkozását tartja fókuszban. A hét villalakásban az európai design legszebbjei teszik teljessé a mindennapokban jól élhető, otthonos tereket. Radnóczy Eszter vezető tervező és csapata a most bemutatott látványtervekkel a letisztult, egyedi design világába kalauzolja az érdeklődőket – ahogy tőle megszokhattuk, egy kis olasz csavarral.
A villapark hét lakásának mindegyike privát kertrésszel és nagy terasszal rendelkezik, így a hatalmas területen minden adott a meghitt magánszféra megteremtéséhez. A lakások belsőépítészeti koncepcióját Radnóczy Eszter vezető tervező és az este’r partners belsőépítész stúdió az elegáns, lágy design jegyében alkotta meg, minden esetben figyelembe véve, hogy a közeli erdő, a természet lágy színeinek ölelése a lakások enteriőrjében is visszaköszönjön.
„Magyarországon ritka az az egységben való gondolkodás, mint itt, a mártonhegyi ingatlanfejlesztés esetében – mondja Radnóczy Eszter. Amikor az építészeti koncepció ilyen mély összhangban, szinte együtt formálódik a belsőépítészettel, akkor garantált, hogy minden részlet nagyon magasra pozícionált, harmonikus, érték- és időtálló lesz.”
A lakások jövőbe mutató eleganciája egyesíti a magas szintű térszervezést és a kifinomult designmegoldásokat. A most bemutatott villalakásban a nappali-étkező funkciók szépen egymásba fonódnak, a teret látványos és kényelmes bútorok tagolják. A térben lágy ívek, lekerekített felületek jelennek meg, ezeknek fontos szerep jut az otthonosság megteremtésében. A természetközeli színek a falakon, a textileken és a bútorválasztásban is a környezetet, a budai erdőket visszhangozzák. A harmonikus egyensúlyt egyedül egy-egy karakteres darab töri meg – ilyen például a nappali Besana szőnyege, vagy a hálóban található, látványos fotel.
„Az este’r partners munkáinak karakterében gyakran kiemelik ügyfeleink, hogy megjelenik a női nézőpont, a woman’s touch. Ez erre a villaparkra is igaz: értjük és tudjuk, hogy a női logikával megtervezett lakások lelke a számtalan tárolóhely, a rejtett felületek, a lágy részletek és a minden részleten átívelő harmónia – ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az otthonosság érzése a lakás átvételekor a lakókkal együtt költözzön be. Ez különösen fontos az olyan esetekben, mint ez a villalakás, ahol a vásárlónak szinte csak egy bőrönddel kell megérkeznie – minden más adott az új otthonhoz” – mondja Radnóczy Eszter.
A budai villaparkban a kerttől és erdőtől csak a nagy tolóajtók és más hatalmas nyílászárók választják el az ott élőket. A lakás okos megoldásokkal és a hatékony üzemeltetéshez szükséges technológiai háttérrel épül, a fenntartható megoldásokat szem előtt tartva. A konyha igazi csúcspontja az olasz prémium konyhatechnológiai óriás, a Valcucine által gyártott designkonyha, amely teljes mértékben képes elrejteni a funkcionális részeket, amikor a tulajdonosok úgy kívánják, a főzés idejére pedig a piacon elérhető egyik legjobb, prémium megoldásokat kínálja.
A tervezés során kiemelt fókuszpont volt a jól használható, inspiráló dolgozószoba, hiszen az utóbbi időben előtérbe kerülő home office lehetősége miatt a lakók akár teljes munkanapokat is eltöltenek ebben a térben. A most bemutatott lakás a formabontó olasz márka, a Black Tie székével az optimális munkavégzéshez szükséges ergonómia mellett esztétikai szempontból sem okoz csalódást. A hálószoba ágya és kényelmes fotel a száz százalékos kikapcsolódást és feltöltődést szolgálják, a pihenést a gondosan válogatott lámpák és fények biztosítják. A lakásban a Cosy olasz gardróbrendszerek kaptak helyet, amelyek a legirigyeltebb luxusgardróbok világát hozzák a villaparkba.
Az este’r partners ebben a munkában a tavasszal nyitott showroomjuk, az Operaház közelében található Estorio szinte teljes termékpalettáját rendezi egyedülálló kapcsolatba. A lakásokban az olasz, holland és német design prémium termékei kerülnek megismételhetetlen kémiába. A Valcucine konyhai megoldásai egyesítik a fenntartható szemléletet a high-tech megoldásokkal, a Rubelli mesés textiljei, az egyedi eleganciát megvillantó Galotti&Radice vagy az olasz ZavaLuce kifinomult lámpái pedig igazi luxus-érzést kölcsönöznek.
Buda legelegánsabb környékén, kiemelt építészeti jelentőségű házban valósított meg komplex belsőépítészeti feladatot Radnóczy Eszter vezető tervező és az este’r partners csapata.
A dunai panorámás nagyvárosi lakás három en suite hálószobával, tágas amerikai konyhával és elegáns nappalival rendelkezik. A lakás eredeti alaprajza zegzugos volt, változó belmagasságokkal és zavaros falrendszerrel, így a tervezés során az ideális alaprajz kidolgozása volt az első kihívás – végeredményként nagyvonalú, letisztult tér született.
A klasszikus térben a redukált anyaghasználat miatt minden elem hangsúlyos: a márvány-jellegű, nagy méretű burkolatok, a természetközeli, nyugalmat hozó színek, a fapanelek és a nagyvonalú, de könnyed berendezés szép harmóniát teremtenek. A budai hangulatot a visszaépített stukkók és a fapanelek hangsúlyozzák, a kivitelezést az este’r partners saját csapata végezte el, a legnagyobb gondossággal.
A lakás designmegoldásai az Emilgroup nemzetközi versenyének első díját nyerték el, Prestigue kategóriájában.
***
Vezető tervező: Eszter Radnóczy, Zellei Hajnalka
Fotó: Molnár Dániel
Nemzetközi díjat nyert Radnóczy Eszter és az este’r partners: a neves olasz kerámiacsempéket gyártó Emilgroup négy kategóriában hirdetett győztest. Az este’r partners egy budapesti high class lakás designmegoldásaiért nyerte el az olasz cég elismerését. Radnóczy Eszter a díjat Olaszországban vette át – a belsőépítész iroda munkája a Prestige kategória győztese lett. A díjazottakat a zsűri több száz nemzetközi pályázat közül választotta ki.
Az Emilgroup az olasz csempegyártás szívében található, nagy múltra visszatekintő vállalat. Öt különböző márkanevet foglal magában, melyek más-más koncepcióra, stílusra épülnek, de közös bennük a magas gyártástechnológiai színvonal, a minőség és az innováció.
„Belsőépítészként nagyon szeretünk az Emilgroup termékeivel dolgozni, elsősorban a sokszínűségük és a széles termékpalettájuk miatt. Szintén nagyon fontos kiemelni a rugalmasságukat és azt a hatékony kommunikációt, ami minden közös munkafolyamatunkat gördülékennyé tesz. Az Emilgroup mottója száz százalékban teljesül a mindennapokban is: olasz szív, világra szóló vízió. Hálásak vagyunk, hogy egy ilyen neves és elismert olasz gyártó magyar projektet díjazott ebben az évben” – mondja Radnóczy Eszter a díjátadó után.
Fotó: Emilgroup
Enteriőrfotó: Molnár Dániel