Mitől különleges az Emerald Residence a belsőépítész szemével?
Bár a szélesebb közönség általában az összhatást látja egy ilyen beruházásban, de nekünk, belsőépítészeknek ebben az esetben a funkciók találkozása és az ehhez társuló legmagasabb minőség megjelenítése jelentette a projekt egyediségét.
Érdekes, hogy egy épületen belül apartman és szállodaszobák kialakítására is igény volt, részben más funkciókban kellett feltölteni, más a megközelíthetőségük, emiatt például két egymástól független lobbyt terveztünk meg. Az egyik inkább egy tipikus szállodai lobby a szokásos funkciókkal, a másik egy luxus társasház fogadótere. Ezek között található a tágas, szintén többfunkciós étterem a reggelizővel, míg az éjszakai bárfunkciót egyetlen egy tágas tér látja el.
Lesz-e az épületben valami, ami igazi “Budapest-karakter”?
Mivel az Emerald egy kozmopolita szálloda, a nevét is a luxus és nemzetköziség jellemzi, így tipikus magyar karaktert a hagyományos értelemben véve nem adtunk neki. A helyszín, a Szervita téri templom és az Emerald találkozása viszont igazi budapesti érzés: egymás mellett él a régi és az új. A műemléki környezet, a nagy ablakokból való kitekintés a belváros utcáira és a hotellel körülölelt templom és kertje igazán karakteres lesz.
Belsőépítészeti szempontból mi jelzi, hogy prémium kategória a most létrejövő ingatlan?
A nemes anyagok, a fényes márványok és az igazi diófa használata egyértelműen jelzi a legmagasabb szintű igényességet. Ugyanilyen fontos a magas minőségű, egyedileg tervezett bútorok és a márkás mobiliák tervezése. A szolgáltatások szintjén a prémium kategóriát a kényelmi funkciók, a jól felszerelt szobák, a tágas fitnesz, a lobby és az elegáns kert mutatják.
Az Emerald szobái a látványterveken egyszerűnek és letisztultnak tűnnek. Jellemző ez a luxusszállodáknál és apartmanoknál?
A letisztultság az épület modernizált, egyenes vonalú karakteréből is ered. Számunkra az egyik legfontosabb tényező, hogy a külső és a belső tér szép harmóniában legyen. A modern, korszerű megfogalmazás és a luxus tökéletesen tud együtt élni.
Milyen megoldásokat kellet a szobákban elhelyeznetek, ami a vendégek és lakók legmagasabb kényelmét biztosítja?
Minden kényelmi funkciót beterveztünk, amit a 4 csillag superior besorolás megkíván. A minőség tükrözése nem a harsány dekorációban, hanem a kifinomult, rejtett belsőépítészeti megoldásokban mutatkozik meg. Ilyen például a rejtett alumínium tokos ajtók (amik főként minőségi lakossági beruházásokban alkalmaznak) a füst- és reflexiós üvegekkel. A fürdőszoba-blokkot egy dió fapanel-burkolat öleli körbe, ami a rejtett ajtót és a szekrényeket is integrálja. Az apartmanokban a fémszerkezetes konyha a sahara noir márvány burkolattal szintén kifejezetten mutatós.
A közösségi terek miben különböznek egy alsóbb kategóriájú szállodáétól?
Az Emerald földszintjén két lobby és az étterem található, mely alaprajz szempontjából is nagyon izgalmas. Az étterem és a szállodalobby a templomkert körül rendeződik, ugyanakkor a hotelnek három utcára is van kijárata. A lobby a süllyesztett társalgóval és a központi kandallós fallal változatos és otthonos hely a várakozásra, időtöltésre. Az apartmanház lobbyja inkább egy elegáns hall, portaszolgálattal. Az étterem többfunkciós: a belsőépítészetben mindig kihívás a reggeliztetés időszakától az ebédig, délutáni teázáson át az esti bár funkcióig minden időszakot funkcionálisan és esztétikailag alátámasztani. A beruházó célja volt, hogy egyedi, de ugyanakkor otthonos, meleg hangulatú terek alakuljanak ki, amiben korosztálytól és nemzetiségtől függetlenül jól érzi magát a vendég.
A Szervita téri templom és a szálloda találkozása építészetileg nagyon izgalmas – igazi budapesti landmark-épület lesz az Emerald?
Az épület a belvárosi műemléki környezetbe besimuló, ugyanakkor modern épület. Kiváló elhelyezkedése, U-alakban a templomot körülzáró és három utcával kőrbe ölelt épületegyüttes. A belső passzázs is bizonyára be fog integrálódni a belváros gyalogos vérkeringésébe. A belső homlokzat zöld fala a templomkert körül egy csendes oázis. A magas minőséget értékelők számára ez minden bizonnyal olyan építészeti és vizuális környezet, ami maradandó élményt nyújt.
Eszter, nem túlzás azt állítani, hogy Budapest jelenlegi legnívósabb szállodafejlesztéseinek belsőépítészeti tervei a Ti irodátokból érkeznek. Tudnál említeni valamit, ami általánosságban jellemzi most ezt a szektort?
A szállodaépítés még mindig húzóágazat, úgy tűnik, Budapest gyarapodó látogatottsága megköveteli a szállodák létrejöttét. A hazai beruházók az igényességre és a jó, sokoldalú szolgáltatásra törekednek, ahol a kényelmi funkciók előtérben vannak – a belsőépítészet ezeket hivatott alátámasztani. Az épülethez kötődő történetek a helyszín és az üzemeltető határozza meg nagy vonalakban az elvárásokat, melyek az otthonosságra, meghittségre törekszenek, a belsőépítészet ezt követi. A minimál- vagy szélsőséges design-megoldásokat előtérbe helyező belsőépítészettel még barátkozik a hazai piac.