Évről évre szívesen csatlakozunk a Villeroy&Boch nyári eseményéhez, a Tervezzen velünk idei programja viszont az eddigieknél is különlegesebb volt. A márka idén ünnepelte a 275-ik születésnapját, így az eseményen egy nagyon szép prezentációt hallgathattunk meg nemcsak a gyár, hanem a kerámia történetéről is. Nagyszerű volt részt venni azon az eseményen, ahol az egész szakma együtt ünnepel egy nagy múltú, kifinomult brandet.
Category: Partnereink
A veronai szépségipari márka, a Vagheggi magyarországi showroomjának belsőépítészeti megoldásait tervezte az este’r partners: a Pesten található, 300 négyzetméteres bemutatóterem az oktatótermek mellett közösségi térrel, konyhával és kiszolgáló helyiségekkel valósult meg.
A showroom koncepciója az olasz cég arculatát követi, amelyet a WEA Group dolgozott ki – az este’r partners a kiegészítő funkciókat érintő designért, a grafikai megoldásokért, a kiviteli tervért és a projektmenedzseri feladatokért felelt.
A közösségi konyha szép íves formákat visz végig. A nőies, lágy hangulatot tovább puhítja a mennyezeten található megvilágított levélminta. A falak egyikén az Affreschi olasz cég designtapétája, míg a másikon a Wallpaint különleges, foltos falfestéke jelenik majd meg. A hangulatot modern berendezés könnyíti tovább. A teret a púderszín és zöld kifinomult találkozása jellemzi.
Bemutatjuk partnereinket: Emilgroup
Olasz szív, világra szóló vízió – ez az Emilgroup egyik szlogenje. Mit érzékeltek ebből belsőépítész partnerként?
Az Emilgroup az olasz csempegyártás szívében található, nagy múltra visszatekintő vállalat. Öt különböző márkanevet foglal magában, melyek más-más koncepcióra, stílusra épülnek – ezek az Emil Ceramica, az Ergon, a Provenza, a Viva és a Level. Közös bennük a magas gyártástechnológiai színvonal, a minőség és az innováció. A márkákon belül határozott termékcsoportokat találhatunk, melyek a belsőépítészet legszélesebb igényeit kielégítik a klasszikustól a minimalistáig, a vintage-től az art decóig. Szakemberként szeretünk az Emilgroup termékeivel dolgozni, a sokszínűsége, a nagy termékkínálata és a kedvező ár-érték arányrendszere miatt.
A márka egyik alapja, hogy több mint fél évtizede dolgoznak azért, hogy az anyagok válogatásától a végső design-megoldásokig a teljes folyamatot saját kezükben tartsák. Miért fontos ez a 360 fokos gondosság?
Ahhoz, hogy egy termék professzionális legyen mind technológiáját, mind megjelenését tekintve, nagyon körültekintően kell az anyagokat megválasztani. A gyártási technológia és a felső kategóriás alapanyag meghatározza a minőséget. Igen fontos az új trendek ismerete, hogy az adott év legjobb frissítéseit tudják felhasználni, színeket kombinálni és teljesen egyedi design megoldásokat létrehozni. Mindez akkor valósul meg a legjobban, ha egy cég a teljes folyamatot felügyeli és saját kezében tartja. Ebben is rejlik a Emilgroup cégcsoport ereje és elismertsége a piacon.
A Tele di Marmo Onyx kollekció olyan felületeket kínál, amelyek művészi alkotássá válnak. Mit gondolsz, milyen terekben, milyen megrendelők igényeire válaszolva tudtok ezekkel a különleges márványokkal dolgozni?
A Level márka Tele di Marmo sorozata nagyméretű, teljes falakat fúga vagy minimális fúga nélkül burkolható kőporcelán lapokat foglal magában. A lapok létező kövek, vagy megszűnő, a világon már nem bányászható kövek mintáját vetíti le élethűen kőporcelán lapjaiban. Az onyx sorozat öt féle színben elérhető, a gyöngyháztól, a rózsaszínen át a feketéig. A kövek valódi ékszerei lehetnek egy fürdőnek vagy egy nappalinak, enyhén átvilágíthatók és a 6,5 és 10,5 mm-es vastagsággal könnyen kezelhető burkolatok.
Az Emilgroup idén nagy méretű, látványos kerámialapokkal rukkolt elő. Milyen plusz lehetőséget jelent ez a tervezőknek?
Ezeket a lapokat egymás tükörképeként is használják burkoláskor, ami megdöbbentő mintákat hoz létre. Olyan egyedi alkotások, konkrét képek születnek, ami minden fantáziát megmozgat. Bár az anyagmozgatáskor és a burkoláskor kiemelt figyelmet kell szentelni ezeknek az óriási lapoknak, a már felhelyezett termék gyönyörű látványt nyújt az egységével és töretlenül futó mintáival.
Évről évre személyesen is találkoztok a márkával és annak képviselőivel az olasz kiállításokon és vásárokon. Miért fontosak ezek a személyes találkozások mind az anyaggal, mind a szakemberekkel?
A folyamatos kapcsolattartás elengedhetetlen mind szakmai, mind emberi oldalról nézve. A design és a technológia folyamatos megújuláson megy keresztül, amiről elsőkézből a gyár képviselőitől tudunk értesülni. Ezeken a találkozókon a termékek gyártási folyamatán keresztül megismerjük ezen kőporcelán lapok fizikai tulajdonságait, felhasználási lehetőségeiket és az új trendeket.
Mindemellett nagyon fontos a személyes kontakt, melyek baráti viszonyként sokkal gördülékenyebbé teszik a közös munkát. Az Emilgroup tavaly ősszel ünnepelte alapításának 60. évfordulóját. Az ünnepségre mi is meghívást kaptunk és örömmel tapasztaltuk meg az évtizedekre visszanyúló elkötelezettséget a minőség és innováció iránt. Ez az elkötelezettség a titka az Emilgroup töretlen sikerének.
Folytatta designkatalógusainak sorát a belsőépítész este’r partners, ezúttal a magyar design legszebbjeit rendezte egymás mellé egy online lapozható, különleges válogatásban. A katalógust összeállító szakemberek célja az volt, hogy megmutassák, belsőépítészként milyen széles skáláról választhatnak színvonalas, megbízható magyar termékeket és alkotásokat.
A katalógus hamarosan a magyar mellett angol nyelven is elérhető lesz és nem titkolt cél, hogy az este’r partners kiterjedt nemzetközi partnerhálózata megismerhesse a legsikeresebb magyar alkotók munkáit. A katalógus bemutatóját november 19-én Szentendrén, az este’r partners stúdiójában tartották egy könnyed hangulatú, pezsgős reggelivel összekötve.
„Belsőépítész irodánk legújabb válogatása, a Magyar design 35 azért született meg, hogy a munkánk során felismert tehetséget, kreativitást és egyediséget egységbe rendezzük, ajánljuk és összefogjuk – mondja Radnóczy Eszter belsőépítész, az este’r partners tulajdonosa és vezetője. Ez a válogatás pillanatkép a gazdag, bátor és egyre sikeresebb magyar alkotók munkáiból, azokéból, akiket belsőépítészként és építészként szívesen integrálunk munkáinkba és örömmel képviselünk nemcsak itthon, hanem nemzetközi projektjeinkben is. Hiszünk benne, hogy a belsőépítészet világát személyes kapcsolatok, ajánlások és találkozások, a valódi, emberi értékek mozgatják. Ehhez szeretnénk most hozzájárulni azzal, hogy nemcsak az alkotásokat, a lámpákat, bútorokat, kerámiát vagy textileket mutatjuk meg egy közös felületen, hanem interakcióba hozzuk azokat a különleges alkotókat is, akik a magyar márkák mögött állnak.”
A katalógus többek között lámpatervezők, textiltervezők, keramikusok és bútortervezők legszebb darabjait válogatta egy kötetbe, olyan nevekkel, mint a HelloWood, az Adamlamp, a PaperUP, az Error ’n more, a Dreaming Threads vagy Franta Ági, a Komok és a Komonka alkotásai.
A katalógus az alábbi linken elérhető:
Magyar Design 35 – esterpartners
A katalógus összeállításában közreműködtek:
Radnóczy Eszter
Gyurics Fanni
Gelley Márk
Bemutatjuk partnereinket: ZAVA Luce
Folytatódik sorozatunk, amelyben azokat a márkákat mutatjuk be, amelyek az este’r partners belsőépítészeti munkáiban időről időre feltűnnek, nevük magas minőséget és egyedülálló designt jelent. A Zava Luce egyedi fémmegmunkálással készülő, különleges lámpái és világítótestei olasz manufaktúrában készülnek, innovációval és kreatív megoldásokkal ötvözve az olasz hagyományt. A márkát a Zava Luce magyar képviselője, Radnóczy Eszter belsőépítész mutatja be a közönségnek.
A fény és világítás szerepe egyre fontosabb az enteriőrökben, legyen szó egy hotelről, étteremről, munkahelyünkről vagy az otthonunkról. Miért?
A fény nemcsak funkció, hanem a design-gondolkodás alapvető eszköze. Indirekt használattal kiemeli a felületet vagy tárgyat amire a hangsúlyt helyezzük. Direkt világítással, valamint jól kiválasztott és adott esetben maszkolható, irányítható, megfelelő szögű lámpatesttel csak azt a tárgyat és olyan körvonalban világítjuk meg, amit szeretnénk. Minden esetben fontos arra figyelni, hogy a felület, amit megvilágítunk, milyen színhőmérsékletű visszaverődést eredményez. A lámpa önmaga is lehet esztétikai elem az enteriőrben. Amennyiben hangulatvilágítást szeretnénk és nem a reflexióval játszunk, érdemes diffúz világítást alkalmazni, áttört vagy textilernyők segítségével.
A ZAVA Luce márkát Franco Zavarise alapította 1982-ben, szenvedélyből. Ez az egyik kulcsszó, amit a márka rendszeresen használ, amikor önmagukról írnak – miben látod a design iránti szenvedélyük megnyilvánulását?
Franco egy elhivatott művész, kreatív álmodó és megoldó. Tradicionális fémmegmunkálásból és a fémmel való egyedi tárgyak fejlesztéséből származott az ötlete a saját kollekció és termékek kifejlesztésére. Az új és különleges iránti vonzalom, a funkció előtérbe kerülése, a fémmegmunkálás és a felületképzés fogásainak mély ismerete jellemzi a Zava Luce márkát. Erre és a fiatal termékfejlesztő mérnökökre, designerekre alapszik sikere.
Mit képvisel a márka és miért szeretsz dolgozni a termékeikkel?
Minőséget, innovációt, építészeti és iparművészeti készégeket, valamint rugalmasságot. A Zava termékei jól kiszolgálják a munkáink során meghatározott igényeket, széles a beltéri és kültéri kínálatuk is.
Metallo Nativo kollekciójuk különleges, átgondolt alkotás, játékos megoldásokkal. Hogyan tudtok ezekkel a designtermékekkel dolgozni, mit adnak a munkátokhoz, az enteriőrökhöz?
A fémek felülete változatos, a csillogó aranytól a cortenig, a rosétól a sárgarézig egyedileg kombinálhatók. Fontos megemlíteni, hogy a Zava termékei esetében a nemesfém, a réz használata elsődleges szerepet játszik. A rézhatás, a pórszórt felületek csak egyedi megrendeléssel, költségkímélő megoldások okán kérhetők. A technikai lámpák modulárisak, dekoratívak és formailag letisztultak.
A márka közel negyven év tapasztalatával dolgozik– mit tudnak ők, amit más nem?
A Zava esetében fontos megemlíteni, hogy ők egy kis manufaktúra, ahol a kézimunkának még külön kiemelt a szerepe. Ez a nagyobb vállalatoknál már ritkán elérhető, főként nem Made in Italy névjeggyel. Ahogy korábban említettem, a fémmegmunkálás magas foka és a nemesfém használata az, ami megkülönbözteti őket versenytársaiktól.
Hogyan válnak be a termékeik, milyen visszajelzéseket kaptok ügyfelektől?
Sok éve dolgozunk a Zava Luce termékpalettájával, probléma még nem volt, öröm és elégedettség annál inkább. Emiatt választjuk őket rendszeresen és boldogan képviseljük őket a magyar piacon.
Szenvedély, design és technológia – néhány jellemző, amely köré az elismert olasz textilgyár, a Flukso felépítette márkáját. Milyen munkákban és milyen közös értékek miatt használja szívesen az este’r partners csapata az olasz textileket? Erről kérdeztük Radnóczy Esztert, a Flukso textil magyar partnerét.
Milyen értékeket képvisel a Flukso textil? Miért dolgozol velük szívesen?
A Flukso az egyik technológiailag legjobban felkészült, innovatív gyártó a kárpitozásra alkalmas szövetek és műbőrök világában. A Flukso termékek innovációjában érződik a szenvedély, a hosszú távú gondolkodás, a jó ízlés és a letisztultság. A széles kínálatban megtalálhatók eco-bőrök, szőtt textilek és azok sokoldalú színválasztéka, így a Flukso minden olyan igényünket kielégíti, amikkel hotelek, közületi helyek és magánlakások szövethasználatánál felmerül.
A nagy választék és a rendelkezésre álló széles raktárkészlet is segíti a tervezők és kivitelezők munkáját. Rengeteg lehetőséget rejt, hogy egyedi gyártású textilekkel is foglalkoznak, legyen szó akár nyomtatásról vagy steppelésről, a megrendelő elképzelése szerint.
Szenvedély, design, technológia és fenntartható megoldások találkozása – így jellemzik magukat. Milyennek látod te ezt a márkát?
Ez így igaz. Nagyon innovatív textilekkel találkozunk, melyek magas igényeinknek, kopásállóságnak, színmegtartásnak, moshatóságnak és a könnyű kezelhetőségnek is kiválóan megfelelnek. Fontos megjegyezni, hogy az új technológiák bevezetésével antibakteriális és antivirális textilek széles választéka megtalálható náluk, tehát gyorsan reagálnak az új elvárásokra. Ehhez természetesen hozzátesz a cég rugalmas és mindig segítőkész hozzáállása, ami szintén komoly értéket jelent.
Weboldaluk szerint 50 év tapasztalattal és 3000 ügyféllel rendelkeznek – miben érezhető ez?
A Flukso fontos ismertetőjegye, hogy kínálatukban alapvetően egyszínű és magában mintás textilek szerepelnek, melyek használata széles körű. Az igényes és trendekhez igazodó anyag és színválaszték segíti a tervezők munkáját. Mivel a családi vállalkozás öt évtizede ismert a piacon és folyamatosan fejlődik, vezető olasz bútorgyártó cégek dolgoznak termékeikkel, így az egész szegmensben jelen vannak.
Minőség a részletekben – ez nem csak a Fluksot, de az este’r partners is jellemzi. Miért fontos ez?
A technikai szöveteknél különlegesen fontos a minőség, hiszen a minta nem nyomja el az anyag jellemzőit. Az igényes és sűrű szövés, az anyagsűrűség, a kopásállóság hosszú távon garantálják a termék változatlanságát, kiváló minőségét gyakori igénybevétel és több évnyi használat után is. Az este’r partners is hasonló értékeket vall: nem gyors megoldásokban, hanem értékálló és értékteremtő designban gondolkozunk.
Milyen munkákban használod szívesen a Flukso termékeit?
Hotelekben ágyháttámlának és ágyhuzatnak, puffoknak, éterembe leülőknek alkalmazzuk, de lehet vele falburkolatokat, pultok borításokait is tervezni. Ugyanez a jól használhatóság igaz a lakossági munkákban is, hiszen igényes, időtálló és költséghatékony terméket jelöl a Flukso márkanév. Az általuk képviselt magas minőség és egyedi megjelenés találkozása miatt ajánljuk és használjuk széles körben és ügyfeleink visszajelzései alapján hosszú távú sikerrel.