Categories
Események

Az év hoteltervezője díjat nyerte Radnóczy Eszter és az este’r partners

Szakmai elismerésben részesült irodánk: a Klasszis Top Design 2022 versenyén az Év Hoteltervezője díjat Radnóczy Eszternek és az este’r partners csapatának ítélte oda a szakmai zsűri. Az este’r partners az idei évben olyan szállodaprojektek belsőépítészeti megoldásain dolgozott, mint a tavasszal átadott Szervita téri Emerald Residence&Suits és a nyáron megnyitott Hotel Oktogon, illetve a Bem téren található art’otel, amely nemzetközi együttműködésben készült. Jelenleg is tart a Balatonpart egyik népszerű szállodájának közösségi tér-frissítése, illetve halad a kivitelezés Tokajban, ahol különleges borkápolnával épül a Generális Háza szálloda és étterem – az este’r partners nagy lelkesedéssel dolgozik a szállodaipar újabb terein.

„Nagy örömmel vettem át a díjat, hiszen csapatunk már az este’r partners alapítása óta dolgozik a szállodai terek belsőépítészeti tervezésén. Sajátos, izgalmas világ a szállodáké, hiszen egyszerre kell újat, különlegeset mutatni a designban, miközben érteni és ismerni kell azt, hogy mi nyújt az utazóknak komfortot és otthonosságot. A csapatom, az este’r partners nélkül ezek a hosszú éveket felölelő, komplex tervezési feladatok nem valósulhattak volna meg, hálás vagyok a munkájukért!” – mondta Radnóczy Eszter a díjátadó után.

A díjat a Mystery Hotelben tartott ünnepélyes díjátadón Radnóczy Eszter és Szabó Csilla vezető tervezők vették át csapatunk nevében. A díjátadón a döntősöket a nemzetközi zsűri nevében Johannes Westreicher, a kelet-tiroli Grand Hotel Lienz tulajdonosa köszöntötte rövid videóüzenetben, szintén beszédet mondott Ács Zsuzsanna, a versenyt kiíró Klasszis Csoport ügyvezetője és Varró Zoltán designer, a zsűri elnöke. A Klasszis Top Design idén először díjazta a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló megoldásokat nyújtó alkotókat a vendéglátó- és szállodaipar területén.

Categories
Events

Best of Cersaie: this year’s favourites by este’r partners

In the life of este’r partners, autumn means travel: this is when we visit our partners, see their new products, but also visit the most important autumn exhibitions. Cersaie International Exhibition in Bologna is a permanent program in our calendar, where the most beautiful Italian ceramic manufacturers present their new products every year. The este’r partners team prepared a short report on this year’s event.

One of our first experiences was visiting 41Zero42: the youthful, relaxed, often humorous presentation of the Italian company led us through the cavalcade of colors. The fresh-thinking brand involves contemporary art in its design processes in a very exciting way for us. In addition to the exciting, powerful patterns, the color choices and the alternation of glossy and matte ceramics were also impressive.

Mutina recently moved to a new showroom: we were very happy to visit them, and not only because of the warm welcome. In the huge, creative exhibition space, in addition to their new collection, our team was greeted by a fresh and exciting selection of design furniture. In addition to the colorful, patterned, glazed ceramics, there were more restrained pieces with a structured surface. Exciting cultures mix spectacularly in the Mutina showroom: it’s easy to happily get lost in the Italian, French and Japanese influences and, of course, to touch everything.

During the visit to Cersaie, our team also visited the showroom of Emilgroup, one of the partners of este’r partners and the Estorio showroom. Emilgroup, one of the most important Italian tile manufacturers, dazzles us year after year with its new products, among which there is almost no limit to the workmanship, the varied colors and styles, or the sizes.

In addition to the three highlights, this year’s Cersaie exhibition had a number of colors, shines and surfaces that caught our team’s attention. To finish our journal from Cersaie 2022, let’s see a little selection from our favourites!

Categories
Események

Best of Cersaie: ezek voltak az este’r partners idei kedvencei

Az ősz az este’r partners életében egyet jelent az utazással: ilyenkor látogatjuk meg partnereinket, tekintjük meg újdonsásaikat, de ellátogatunk a legfontosabb őszi kiállításokra is. Ezek közül állandó program a naptárunkban a Bolognában megrendezésre kerülő Cersaie Nemzetközi Kiállítás, ahol évről évre az olasz kerámiagyártás legszebbjei mutatják be újdonságaikat. Az este’r partners csapata rövid beszámolót készített az idei eseményről.

Az egyik első élményünk a 41zero42 idei újdonságainak megtekintése volt: a fiatalos, laza, sokszor humoros prezentálás vezetett minket végig a színek kavalkádján. A friss gondolkodású márka számunkra nagyon izgalmas módon vonja be a tervezési folyamataiba a kortárs művészetet. Az izgalmas, erőteljes minták mellett lenyűgöző volt a színválaszták is, illetve a fényes és matt kerámiák váltakozása.

A Mutina nemrég új showroomba költözött: nagy örömmel látogattunk el hozzájuk, és nem csak a szívélyes fogadtatás miatt. A hatalmas, kreatív kiállítótérben az új kollekciójuk mellett friss és izgalmas designbútor-válogatás fogadta csapatunkat. A színes, mintás, mázas kerámiák mellett helyet kaptak a strukturált felületű, visszafogottabb darabok. A Mutina showroomban látványosan keverednek az izgalmas kultúrák: az olasz, francia és japán hatások között könnyű boldogan elveszni és természetesen mindent megérinteni.

Csapatunk a Cersaie látogatása alatt az este’r partners és az Estorio showroom egyik partnerének, az Emilgroupnak is megtekintette a showroomját. Az Emilgroup, az egyik legjelentősebb olasz csempegyártó évről évre elkápráztat minket újdonságaival, melyek között szinte már sem a megmunkáltságnak, a változatos színeknek és stílusoknak, sem a méreteknek nincs határa.

A három highlight mellett számos olyan színe, fénye vagy felülete volt az idei Cersaie kiállításnak, ami megragadta csapatunkat: beszámolónk zárásaként ebből készítünk egy kis válogatást!

Categories
Construction

The revival of sophisticated elegance: este’r partners’ concept for Buda’s newest villa park

The newest villa park in Mártonhegy, in the 12th district of Budapest, will be based on the interior design concept of este’r partners. The high-class investment is being built in a forest setting and focuses on the meeting of soft, natural spaces and sophisticated elegance. The seven villas feature some of the finest European design, creating cozy spaces that residents can enjoy every day. Eszter Radnóczy, the lead designer, and her team are now taking us into their world of clean and unique design – as usual, with a little Italian twist.

Each of the seven apartments in the villa park has a private garden and a large terrace, so a perfectly cozy private space is created in the vast area. The interior design concept of the apartments was created by Eszter Radnóczy, lead designer, and the interior design studio este’r partners, in the spirit of elegant, soft design, always keeping in mind that the soft colors of the nearby forest and nature should be reflected in the interior of the apartments.

“In Hungary, it is rare to find the kind of unity of thought that we have here during the development in Mártonhegy,” says Eszter Radnóczy. When the architectural concept is in such deep harmony with the interior design, it is guaranteed that every detail will be ideally positioned, harmonious, valuable and timeless.”

The forward-looking elegance of the apartments combines a high level of spatial organization with sophisticated design solutions. In this villa, the living-dining room functions are beautifully blended and the room is divided by spectacular and comfortable furniture. The space is characterized by soft curves and rounded surfaces, which play an important role in creating a cozy atmosphere. The natural colors on the walls, the textiles and the choice of furniture resonate with the surroundings and the forests of Buda. The harmonious balance is broken only by a single distinctive piece, such as the Besana rug in the living room or the striking armchair in the bedroom.

“According to our clients, the character of the work of the este’r partners often has a female perspective, a woman’s touch. This applies here too: we believe that the soul of a home designed with a female logic lies in the numerous storage spaces, the hidden surfaces, the soft details and the harmony that runs through every detail – all of which contribute to the feeling of coziness. This is especially important in projects such as this villa development, where the buyer only needs to arrive with one suitcase – everything else is a part of the new home,” adds Eszter Radnóczy.

In the Buda villa park, only the large sliding doors and other huge windows separate the residents from the garden and the forest. The apartments are built with smart solutions and the technology needed for efficient operation, keeping sustainable solutions in mind. The real highlight is the designer kitchen by the Italian premium kitchen technology giant Valcucine, which can completely hide all the functional parts if needed, and offers one of the best premium solutions on the market when it comes to cooking.

A key focal point in the design was a functional, inspiring study, as with the recent rise of remote work, residents can spend full working days in this room. The star of the newly presented apartment is a chair by the unconventional Italian brand, Black Tie. It offers not only the ergonomics needed for optimal working, but also looks aesthetically pleasing. The bedroom’s bed and comfortable armchair are perfect for recharging, while the carefully selected lamps and lights ensure complete relaxation. The apartment is furnished with the Italian brand, Cosy’s wardrobe closet, introducing the world’s most enviable luxury wardrobes to the residents of the villa park.

In this project, este’r partners uses almost the entire range of products from their showroom Estorio, near the Opera House, opened this spring, in order to create an exclusive harmony in design. The apartments feature premium products from Italian, Dutch and German design in an unique chemistry. Valcucine’s kitchen solutions combine a sustainable approach with high-tech solutions, while Rubelli’s fabulous textiles and Galotti&Radice’s unique elegance or the refined lamps of the Italian ZavaLuce provide a real sense of luxury.

Categories
Kivitelezés

A kifinomult elegancia ébredése: az este’r partners koncepciója szerint valósul meg Buda legújabb villaparkja

Az este’r partners belsőépítészeti koncepciója szerint valósul meg Budapest legújabb villaparkja a XII. kerületi Mártonhegyen: az erdei környezetben épülő high class beruházás a lágy, természetközeli terek és a kifinomult elegancia találkozását tartja fókuszban. A hét villalakásban az európai design legszebbjei teszik teljessé a mindennapokban jól élhető, otthonos tereket. Radnóczy Eszter vezető tervező és csapata a most bemutatott látványtervekkel a letisztult, egyedi design világába kalauzolja az érdeklődőket – ahogy tőle megszokhattuk, egy kis olasz csavarral.

A villapark hét lakásának mindegyike privát kertrésszel és nagy terasszal rendelkezik, így a hatalmas területen minden adott a meghitt magánszféra megteremtéséhez. A lakások belsőépítészeti koncepcióját Radnóczy Eszter vezető tervező és az este’r partners belsőépítész stúdió az elegáns, lágy design jegyében alkotta meg, minden esetben figyelembe véve, hogy a közeli erdő, a természet lágy színeinek ölelése a lakások enteriőrjében is visszaköszönjön.

„Magyarországon ritka az az egységben való gondolkodás, mint itt, a mártonhegyi ingatlanfejlesztés esetében – mondja Radnóczy Eszter. Amikor az építészeti koncepció ilyen mély összhangban, szinte együtt formálódik a belsőépítészettel, akkor garantált, hogy minden részlet nagyon magasra pozícionált, harmonikus, érték- és időtálló lesz.”

A lakások jövőbe mutató eleganciája egyesíti a magas szintű térszervezést és a kifinomult designmegoldásokat. A most bemutatott villalakásban a nappali-étkező funkciók szépen egymásba fonódnak, a teret látványos és kényelmes bútorok tagolják. A térben lágy ívek, lekerekített felületek jelennek meg, ezeknek fontos szerep jut az otthonosság megteremtésében. A természetközeli színek a falakon, a textileken és a bútorválasztásban is a környezetet, a budai erdőket visszhangozzák. A harmonikus egyensúlyt egyedül egy-egy karakteres darab töri meg – ilyen például a nappali Besana szőnyege, vagy a hálóban található, látványos fotel.

„Az este’r partners munkáinak karakterében gyakran kiemelik ügyfeleink, hogy megjelenik a női nézőpont, a woman’s touch. Ez erre a villaparkra is igaz: értjük és tudjuk, hogy a női logikával megtervezett lakások lelke a számtalan tárolóhely, a rejtett felületek, a lágy részletek és a minden részleten átívelő harmónia – ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az otthonosság érzése a lakás átvételekor a lakókkal együtt költözzön be. Ez különösen fontos az olyan esetekben, mint ez a villalakás, ahol a vásárlónak szinte csak egy bőrönddel kell megérkeznie – minden más adott az új otthonhoz” – mondja Radnóczy Eszter.

A budai villaparkban a kerttől és erdőtől csak a nagy tolóajtók és más hatalmas nyílászárók választják el az ott élőket. A lakás okos megoldásokkal és a hatékony üzemeltetéshez szükséges technológiai háttérrel épül, a fenntartható megoldásokat szem előtt tartva. A konyha igazi csúcspontja az olasz prémium konyhatechnológiai óriás, a Valcucine által gyártott designkonyha, amely teljes mértékben képes elrejteni a funkcionális részeket, amikor a tulajdonosok úgy kívánják, a főzés idejére pedig a piacon elérhető egyik legjobb, prémium megoldásokat kínálja.

A tervezés során kiemelt fókuszpont volt a jól használható, inspiráló dolgozószoba, hiszen az utóbbi időben előtérbe kerülő home office lehetősége miatt a lakók akár teljes munkanapokat is eltöltenek ebben a térben. A most bemutatott lakás a formabontó olasz márka, a Black Tie székével az optimális munkavégzéshez szükséges ergonómia mellett esztétikai szempontból sem okoz csalódást. A hálószoba ágya és kényelmes fotel a száz százalékos kikapcsolódást és feltöltődést szolgálják, a pihenést a gondosan válogatott lámpák és fények biztosítják. A lakásban a Cosy olasz gardróbrendszerek kaptak helyet, amelyek a legirigyeltebb luxusgardróbok világát hozzák a villaparkba.

Az este’r partners ebben a munkában a tavasszal nyitott showroomjuk, az Operaház közelében található Estorio szinte teljes termékpalettáját rendezi egyedülálló kapcsolatba. A lakásokban az olasz, holland és német design prémium termékei kerülnek megismételhetetlen kémiába. A Valcucine konyhai megoldásai egyesítik a fenntartható szemléletet a high-tech megoldásokkal, a Rubelli mesés textiljei, az egyedi eleganciát megvillantó Galotti&Radice vagy az olasz ZavaLuce kifinomult lámpái pedig igazi luxus-érzést kölcsönöznek.

Categories
Construction

An apartment to love: bright spaces and modern interior design in Buda

In the most elegant neighborhood of Buda, in a house of great architectural importance, a complex interior design project was realized by Eszter Radnóczy, lead designer, and the team of este’r partners.

The city apartment with panoramic views of the Danube has three en suite bedrooms, a spacious American kitchen and an elegant living room. The original layout of the apartment was complex, with varying ceiling heights and a confusing wall system, so the first challenge was to develop the ideal floor plan – the result was a spacious, clean space.

The classical interior is characterized by a minimalist use of materials: the marble-like, large-format tiles, the natural, soothing colors, the wood paneling and the large but light furnishings create a beautiful harmony. The atmosphere of Buda is enhanced by the rebuilt stucco and wooden panels, the work was carefully completed by the este’r partners’ own team.

The project won the international award of Emilgroup in Prestigue category in 2022.

 

***

Lead designers: Eszter Radnóczy, Hajnalka Zellei

Photo: Dániel Molnár

Categories
Kivitelezés

Világos, nagyvonalú terek és modern belsőépítészeti megoldások a panorámás budai lakásban

Buda legelegánsabb környékén, kiemelt építészeti jelentőségű házban valósított meg komplex belsőépítészeti feladatot Radnóczy Eszter vezető tervező és az este’r partners csapata.

A dunai panorámás nagyvárosi lakás három en suite hálószobával, tágas amerikai konyhával és elegáns nappalival rendelkezik. A lakás eredeti alaprajza zegzugos volt, változó belmagasságokkal és zavaros falrendszerrel, így a tervezés során az ideális alaprajz kidolgozása volt az első kihívás – végeredményként nagyvonalú, letisztult tér született.

A klasszikus térben a redukált anyaghasználat miatt minden elem hangsúlyos: a márvány-jellegű, nagy méretű burkolatok, a természetközeli, nyugalmat hozó színek, a fapanelek és a nagyvonalú, de könnyed berendezés szép harmóniát teremtenek. A budai hangulatot a visszaépített stukkók és a fapanelek hangsúlyozzák, a kivitelezést az este’r partners saját csapata végezte el, a legnagyobb gondossággal.

A lakás designmegoldásai az Emilgroup nemzetközi versenyének első díját nyerték el, Prestigue kategóriájában.

***

Vezető tervező: Eszter Radnóczy, Zellei Hajnalka

Fotó: Molnár Dániel

Categories
Events

Este’r partners wins international award for interior design of a residential building in Budapest

Eszter Radnóczy and este’r partners have won an international award: the prestigious Italian ceramic tile manufacturer Emilgroup has announced the winners in four categories. Este’r partners won the Italian company’s award for the design solutions of a high-class residential building in Budapest. Eszter Radnóczy accepted the award in Italy – the interior design studio has won in the Prestige category. The winners were selected by the jury from hundreds of international entries.

“Emilgroup has been an important part of the Italian tile industry for a long time. The company includes five different brands, each based on different concepts and styles but all sharing a high level of manufacturing technology, quality and innovation. As interior designers, we love working with Emilgroup products because of their diversity, their wide range of products and their great value for money. Their slogan is one hundred percent true: Italian heart, worldwide vision. We are very grateful that such a renowned and respected Italian manufacturer has awarded a Hungarian project with this prize”, said Eszter Radnóczy after the award ceremony.

Photo by Emilgroup

Interior photo: Dániel Molnár

Categories
Események

Budapesti lakás belsőépítészeti megoldásáért kapott nemzetközi díjat az este’r partners

Nemzetközi díjat nyert Radnóczy Eszter és az este’r partners: a neves olasz kerámiacsempéket gyártó Emilgroup négy kategóriában hirdetett győztest. Az este’r partners egy budapesti high class lakás designmegoldásaiért nyerte el az olasz cég elismerését. Radnóczy Eszter a díjat Olaszországban vette át – a belsőépítész iroda munkája a Prestige kategória győztese lett. A díjazottakat a zsűri több száz nemzetközi pályázat közül választotta ki.

Az Emilgroup az olasz csempegyártás szívében található, nagy múltra visszatekintő vállalat. Öt különböző márkanevet foglal magában, melyek más-más koncepcióra, stílusra épülnek, de közös bennük a magas gyártástechnológiai színvonal, a minőség és az innováció.

„Belsőépítészként nagyon szeretünk az Emilgroup termékeivel dolgozni, elsősorban a sokszínűségük és a széles termékpalettájuk miatt. Szintén nagyon fontos kiemelni a rugalmasságukat és azt a hatékony kommunikációt, ami minden közös munkafolyamatunkat gördülékennyé tesz. Az Emilgroup mottója száz százalékban teljesül a mindennapokban is: olasz szív, világra szóló vízió. Hálásak vagyunk, hogy egy ilyen neves és elismert olasz gyártó magyar projektet díjazott ebben az évben” – mondja Radnóczy Eszter a díjátadó után.

Fotó: Emilgroup

Enteriőrfotó: Molnár Dániel

Categories
Construction Interjú

Új fejezet az Andrássy úti palota életében: megnyitott a Hotel Oktogon

Júniusban megnyitotta kapuit a Hotel Oktogon, amely eredeti építtetője szándéka szerint az Andrássy út kedvelt palotája, később közkönyvtár volt, sőt egy ideig Budapest egyik népszerű szórakozóhelyeként is működött. Az épület a három évig tartó felújítás után most szállodaként nyitott meg, az este’r partners belsőépítész iroda (vezető tervezők: Radnóczy Eszter, Zellei Hajnalka) és az építészpartner Archikon tervei alapján.

Az Andrássy út 52. alatt álló neoreneszánsz stílusú palota a 19. század végén, 1884-1886 között épült, tervezője a Párisi Udvart és az Uránia Nemzeti Filmszínház épületét is jegyző Schmahl Henrik, az építtető pedig a svájci származású malomtulajdonos és sörgyáros Haggenmacher Henrik volt.

Az előkelő palota a mostani restaurálás és megújulás során eredeti karakterét megtartva él tovább, a reprezentatív kapu mögött húzódó belső udvarban a lovak és kocsik helyett most lobby-t és reggelizőteret találunk, a gangok mennyezeti részletei visszanyerték eredeti szépségüket, míg a belsőépítészet inkább sportos és lezser maradt, igazodva a szálloda célközönségének stílusához.

Rövid interjúnkban Radnóczy Eszter vezető tervezőt kérdeztük a palota megújulásának belsőépítészeti munkájáról.

Melyek az épület történetéből azok a részletek, történetek, amelyek fontossá váltak nektek a tervezés során?

A Haggenmacher, majd a Dreher család története és számos ingatlanberuházása Budapest belvárosában mind figyelemre méltóak. A Haggemacher-palota központi lépcsőháza, a festett boltívek, mennyezetek, és a beszökő természetes fény jellemzik az épületet. Ezek a kiemelt elemek mind a műemléki restaurálás utáni eredeti megjelenésüket kapták vissza, és komoly, a jövő számára átmentett értékeket képviselnek. Ennek újjászületésében részt venni hosszú, megterhelő munkafolyamat, egyben felemelő élmény volt.

Milyen a lobby hangulata?

A lobby részben a műemléki épülethez tartozó teret az építész tervezők összenyitották a korabeli lépcsőházzal. Ez a tér így új funkciót és értelmezést kap, mivel a korábbi nyitott udvar az üvegtetővel zárt térré válik. Míg a padlóburkolat és a homlokzati elemek követik a műemlékterek stílusát, addig a berendezés és az installációs elemek a hotel fiatalos, kozmopolita hangulatához alkalmazkodnak. Színesek, letisztultak, kényelmesek, multifunkcionálisak és lendületet sugároznak.

Milyen megoldásokat használtatok a történeti szobákban?

A műemléki szobák sajátossága az eredeti fapanel-burkolat, mely a restaurálás során visszakapta az eredeti világos diófa színét. A szobák nagy mérete lehetővé tette, hogy a fürdőszoba-blokkokat úgy alakítsuk ki, hogy a szoba közepére kerüljenek, ezzel meghagyva az eredeti kazettás faburkolatot a külső falakon. Ez a központi téralakítás lehetővé tette, hogy a műemléki szobán belül tagoljuk a teret háló, közlekedő és nappali zónára.  A központi fürdőszobablokk egy üvegdobozzá vált, mely minden oldalról tükrözi a fapanel burkolatokat. A falak és a mennyezet színe sötétzöld, mely mély árnyalatok illeszkednek a fapanelekhez. A berendezést a klasszikus-modern kombinációja jellemzi.

A szálloda sportos, vagány, de elegáns is. Mit “enged meg” a 3 csillag?

Az épület nagyon sok élményt és értéket hordoz magában, szerintem ez az Andrássy út egyik legizgalmasabb háza, amely gyönyörű volt már felújítás előtt is. A megújult design új életet, frissességet hordoz, kiegészíti a korabeli értékeket úgy, hogy közben az eredeti enteriőr ne sérüljön, azonban felújítás új tulajdonságokat, a mai kornak megfelelő kényelmet, funkcionális és esztétikai igényeket szolgáljon ki.

Mik az épület design-highlightjai?

Az épület alapvető építőelemei meghatározóak voltak: ilyenek a melegszürke kődíszítések, pillérek, párkányok, a fekete és világosszürke diagonális, pepita padlóburkolat, valamint a levélmintás lépcsőházi festett mennyezetek, melyek színkompozíciója a felújítás során tárult fel. A belsőépítészetben dinamikus színekre kottáztuk az épület nem műemléki területét. A hármas alapszín kombináció, a vörös, a zöld és a kék, és azok pasztell árnyalatai végigfutnak az épületen, hol együtt, hol külön-külön. A szobák vidámak és kompaktak, a szín- és anyaghasználat minősége teszi őket érdekessé. A lobby légies megjelenése és vegyes funkciója is érdekes, hiszen ez bár és reggeliző tér is egyben. A redukált és íves formavilágú bútorok mellet megjelennek olyan tárgyak, melyek proporciója tudatosan figyelemfelkeltő. Ilyenek a magas nyakú állólámpák és a virágkaspók is, melyek erősítik vizuális élményt.

Fotó: Tamás Pál

Nyitókép: Sebestyén László / Forbes