Categories
About us

Téli séta Szentendrén Radnóczy Eszterrel

Évértékelés helyett, új terveink bemutatkozását megelőzve idén csendes, téli sétára hívjuk partnereinket, barátainkat, az este’r partners olvasóit. Az adventi Szentendrét Radnóczy Eszter belsőépítésszel jártuk végig – következzenek az ő szavai a képgaléria kísérőjeként.

Fotó: Körmendi Imre

„A téli Szentendre számomra az állandóságot, a nyugalmat és a hagyományt jelenti. Ahogy a harangszó, a macskakövek, úgy a Betlehem és a kis karácsonyi vásár minden évben a karácsonyi időszakra hangol, mióta csak emlékszem – és ez így van jól. Az adventi Szentendre meghittsége értékes és hagyományőrző, de minden évben tartogat egy-egy új kellemes meglepetést. Ilyenkor, a karácsony közeledtével minden évben sok ügyféltalálkozónk, lezárandó munkánk van, ezek között pedig jól esik Szentendre csendessége.”

Fotó: Láng Nándor

A Főtér könyvesboltja számomra szintén a változatlanság helye és amikor idejövök, már előre tudom, hogy ismerőssel fogok találkozni. Szeretek ide belépni, átfutni az újdonságokat, egy-egy új kötettel hazatérni.

A téli Szentendréhez hozzátartozik a forró csokoládé, a biztos tippem ehhez az Édeni Édességek Boltja. A neve mindent elárul: édes, forró, igazi téli hangulatot hozó italokat kóstolhatunk itt. A reggeli szemes kávémat is itt szerzem be a legszívesebben.

Az adventi bóklászásnak nem csak az adventi vásár a része, hanem sok kis helyi bolt meglátogatása is. Kedvenceimhez tartozik Nagy Sándor képkeretező műhelye, ahol a különleges képkeretek és képrestaurálás mellett rengeteg inspiráló művészeti kelléket is be lehet szerezni a karácsony előtti kreatív készülődéshez. A bolt szomszédságában található az Oringó Ékszerműhely, ahol már több kedvenc ékszerem járt restaurálásra. Emellett nagyon szép saját kollekciója van a boltnak, ami tökéletes karácsonyi ajándék.

Fotó: Láng Nándor

Szentendre a galériák városa, mi, itt lakók pedig pezsgünk ebben. A galériákban keverednek a művészeti és az iparművészeti alkotások, mindig történik valami izgalmas, újító is. Bár ez a tél az intézmények átmeneti bezárása miatt egy kicsit csendesebb, Erdész László galériája az ünnepnapok kivételével nyitva tart, illetve a Czóbel Múzeum, majd januártól a Vajda Múzeum is szép programok várja a művészetkedvelőket. Ide is szívesen betérek és mindig új impulzusokkal távozom.

Egy hosszú séta után családdal vagy társaságban mindenképp kívánkozik egy jó beszélgetés egy pohár sör vagy bor mellett egy olyan helyen, ahol mindig barátsággal fogadnak. Mindezt az Adria Caféban találtuk meg, ahova gyakran és szívesen járunk.

Fotó: Erdész Galéria és Czóbel Múzeum

A karácsony és az azt követő napok nekem a családról szólnak: otthonunkban és az este’r partners otthonában, a szentendrei Vadászház épületében működő irodánkban is művészet vesz minket körül. Az ünnepek alatti megnyugvás alkalmából idő jut ilyenkor hosszabban is gyönyörködni, gondolkodni egy-egy képen vagy műtárgyon.

Az évről évre elővett, szép régi tárgyak nekem az ünnepet, az állandóságot jelentik. Karácsonykor a gyerekeim is hazatérnek, ilyenkor megtelik fénnyel, élettel, régi-új családi történetekkel a ház.

Minden kedves ismerősünknek, barátainknak hasonlóan szép pillanatokat, meghittséget és boldog, áldott ünnepeket kívánok!

Szeretettel: Eszter

Categories
Events

Eszter Radnóczy and este’r partners win the Hotel Interior Designer of The Year award at Klasszis Top Design

Este’r partners received another professional recognition: the jury of the Klasszis Top Design 2022 competition gave the Hotel Designer of the Year award to Eszter Radnóczy and the este’r partners team. This year, este’r partners has worked on interior design solutions for hotel projects such as the Emerald Residence&Suits on Szervita tér and the Hotel Oktogon, that opened this summer, also the art’otel located on Bem tér, which was created in international cooperation. The renovation of the public space of one of the popular hotels on the Balaton shore is also happening, just as the construction of the hotel and restaurant called the General’s House in Tokaj, which is being built with a special wine chapel – este’r partners are working with great enthusiasm on the new spaces of the hotel industry.

“I received the award with great pleasure, as our team has been working on the interior design of hotel spaces since the founding of este’r partners. Hotel design is always unique and exciting, as we always try to show something elegant, cool or trendy and interior, while at the same time understanding and knowing what provides travelers with comfort is essential. Without my team at este’r partners, these complex projects of many years would not have been possible, I am so grateful for their work!” – said Eszter Radnóczy after the award ceremony.

The award was received by lead designers Eszter Radnóczy and Csilla Szabó on behalf of our team at the ceremony held at the Mystery Hotel. At the award ceremony, Johannes Westreicher, the owner of the Grand Hotel Lienz in East Tyrol, greeted the finalists in a short video message on behalf of the international jury, Zsuzsanna Ács, managing director of the Klasszis Group, which launched the competition, and designer Zoltán Varró, the president of the jury, also spoke. This year, for the first time, Klasszis Top Design awarded creators who provide unique solutions in the hospitality and hotel industry in the Hungarian Horeca industry.

Categories
Események

Az év hoteltervezője díjat nyerte Radnóczy Eszter és az este’r partners

Szakmai elismerésben részesült irodánk: a Klasszis Top Design 2022 versenyén az Év Hoteltervezője díjat Radnóczy Eszternek és az este’r partners csapatának ítélte oda a szakmai zsűri. Az este’r partners az idei évben olyan szállodaprojektek belsőépítészeti megoldásain dolgozott, mint a tavasszal átadott Szervita téri Emerald Residence&Suits és a nyáron megnyitott Hotel Oktogon, illetve a Bem téren található art’otel, amely nemzetközi együttműködésben készült. Jelenleg is tart a Balatonpart egyik népszerű szállodájának közösségi tér-frissítése, illetve halad a kivitelezés Tokajban, ahol különleges borkápolnával épül a Generális Háza szálloda és étterem – az este’r partners nagy lelkesedéssel dolgozik a szállodaipar újabb terein.

„Nagy örömmel vettem át a díjat, hiszen csapatunk már az este’r partners alapítása óta dolgozik a szállodai terek belsőépítészeti tervezésén. Sajátos, izgalmas világ a szállodáké, hiszen egyszerre kell újat, különlegeset mutatni a designban, miközben érteni és ismerni kell azt, hogy mi nyújt az utazóknak komfortot és otthonosságot. A csapatom, az este’r partners nélkül ezek a hosszú éveket felölelő, komplex tervezési feladatok nem valósulhattak volna meg, hálás vagyok a munkájukért!” – mondta Radnóczy Eszter a díjátadó után.

A díjat a Mystery Hotelben tartott ünnepélyes díjátadón Radnóczy Eszter és Szabó Csilla vezető tervezők vették át csapatunk nevében. A díjátadón a döntősöket a nemzetközi zsűri nevében Johannes Westreicher, a kelet-tiroli Grand Hotel Lienz tulajdonosa köszöntötte rövid videóüzenetben, szintén beszédet mondott Ács Zsuzsanna, a versenyt kiíró Klasszis Csoport ügyvezetője és Varró Zoltán designer, a zsűri elnöke. A Klasszis Top Design idén először díjazta a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló megoldásokat nyújtó alkotókat a vendéglátó- és szállodaipar területén.