Új sorozatunkban bemutatjuk a kollégáinkat, akik munkájukkal, kreativitásukkal és szakmai eredményeikkel nap mint nap alakítják az este’r partners márka életét. Elsőként Szommer Mónika belsőépítész kolléganőnkkel beszélgettünk kihívásokkal teli, mindig megújulásra késztető és izgalmas feladatairól.
Mikor kezdted a munkát az este’r partnersnél és milyen értékek miatt csatlakoztál a céghez?
Lassan 3 éve vagyok a cégnél. Amikor először jártam az irodában, éreztem, hogy nagyon jó csapat van itt, ami időközben be is igazolódott. Másrészt Eszter kedvessége és lendületessége már akkor is szimpatikus volt. És nem utolsósorban nagyon inspiráló az irodánk környezete is.
Mi volt az a pont az életedben, ami az építészet, a belsőépítészet irányába terelt?
Ez egy hosszú folyamat volt, gyerekként divattervező szerettem volna lenni. Édesapám épületgépész, nagyon műszaki, nagyon realista gondolkodással és ő volt az, akivel közösen sikerült kitalálni mi az az irány, amiből meg is lehet élni, de kiteljesedhetek benne. Mindig is érdekeltek az épületek, már gyerekként is szerettem felfedezni azokat az elhagyatott, pici utcákat, ahol senki sem jár, és ilyenkor mindig felfelé néztem. Már akkor is a régi épületek varázsoltak el és az A3 hotel kapcsán ezek most beköltöztek az életembe. Örülök és hálás vagyok édesapámnak, hogy gyerekként kicsit irányított, hiszen ebben a szakmában tudok igazán kiteljesedni.
Mik azok a részletek, amik az épületekben vonzanak?
A klasszikus, régi épületek, a rengeteg apró részlettek mindig is jobban vonzottak. Bele tudok veszni a stukkókba, kőfaragásokba, azokba a mívességekbe, amik a régi korokat képviselik. Persze a modern stílust is szeretem, sőt, a letisztult, egyszerű világ sokkal inkább én vagyok, ugyanakkor tervezésnél szeretek a megrendelőkkel azonosulni.
Mit értesz ezalatt?
Szeretek belelátni az életükbe, az igényeikbe. Azt gondolom, hogy a mi szakmánk valahol pszichológia is: megismerjük azt, akinek tervezünk, beleképzeljük magunkat az életébe, végiggondoljuk az igényeit és ezekhez tereket rendelünk, amik illeszkednek a mindennapokhoz. Azt szeretem, hogy minden egyes projektünk, minden egyes épület más, hiszen más kihívások, más lehetőségek merültek fel a tervezés közben. Ezt a változatosságot szeretem. Egy épület mindig a megrendelőt és a tervezőt tükrözi, hiszen kettejük közös munkájának, gondolkodásának a gyümölcse.
Mit jelent számodra a belsőépítészet?
Egy kihívásokkal teli, mindig teljesen új arcát mutató szakmát. Pont ezért szeretem, itt nincsenek unalmas pillanatok. Szeretem, hogy más emberekkel foglalkozunk, és úgy gondolom, hogy ez a szakma nem is tudna önmagában létezni, hiszen vagy a megrendelőkkel vagy a szakágakkal közösen dolgozunk. Ez azért is jó, mert egymást inspiráljuk, ösztönözzük és nem egyedül keressük a kiutat, ha elakadunk valamelyik lépésnél.
Milyen munkákon dolgozol most?
Az időm nagy részét az Andrássy 3 hotel munkálatai töltik ki, de emellett egy ügyvédi iroda kivitelezésén is dolgozom. Tavaly egy sportcsarnok tervezésén dolgoztunk közösen a Jassó Építészműhellyel, itt most elkezdődött a kivitelezés, ezért rengeteg egyeztetés és helyszínbejárás zajlik, hogy az épület a tervek szerint valósuljon meg.
Van olyan munkád, ami különösen közel áll a szívedhez?
Mindegyik projektet másért szeretem: hol a kihívás, hol a stílus miatt. Azt gondolom, hogy egy tervezőnek fontos, hogy szeresse a tervét, különben nem tud jót és jól tervezni. Nyilván vannak nehéz, küzdelmes projektek, amiket néha kevésbé szeretünk, de ez normális. Viszont mindig vissza kell találni a pozitívumokhoz.
Említetted, hogy az elmúlt időszakban több kivitelezésben is részt veszel. Ez hogyan változtatja meg vagy segíti a tervezést? Milyen új meglátásokat, tapasztalatokat ad?
Nem mindegy, hogy vitt-e már végig valaki kivitelezést vagy csak a papír mögül figyeli. Teljesen máshogy tervezek azóta, mióta részt veszek benne: kicsit realistábban, kicsit megvalósíthatóbban gondolkodom, ez fontos. Más az, amikor tervezői és más az, amikor kivitelezői szemmel nézünk valamit. Egy kivitelezőnek értelemszerűen az a fontos, hogy minél egyszerűbben, könnyebben megvalósítható legyen az épület, míg tervezői szemmel ennek az ellentéte: egy ház legyen esztétikus és kompakt. Ezt a kettőt lehet ötvözni, nagyon nehéz, de törekedni kell rá. A kivitelezés nekem kifejezetten abban segít, hogy több anyagot ismerek és bizonyos problémákat el tudok kerülni már a tervezésnél, amit a tervezőasztal mögül nem feltétlenül vennék észre. Sok átalakítással, felújítással foglalkozunk és izgalmas végignézni azt a hatalmas utat, amit a szétrombolástól az újraépülésig jár be egy projekt.
Mi inspirál téged?
A környezetem, a kollégáim, a különböző látásmódok, személyiségek. Ez mindig felpezsdít. A közös munkák különösen nagy hatással vannak rám, hiszen miközben együtt oldjuk meg a felmerülő problémákat, rengeteget tanulunk egymástól. Úgy gondolom, hogy megtaláltam a helyem és most egy nagyon jó úton haladok előre.
Fotók: Bankó Gábor és Juhász Norbert az este’r partners megrendelésében