Categories
Események

Az este’r partners bemutatja: La Fabbrica, Budapest

Budapest szívében, a Bazilikával szemben, a volt Marczibányi-palota történeti épületében kapott helyet a La Fabbrica olasz étterem és bár, melynek belsőépítészeti munkáit az este’r partners végezte. A 2018-ban nyitott étterem azóta a belváros kedvelt találkozóhelyévé vált: izgalmas, kreatív tér, ahol a gasztronómia mellett a belsőépítészeti megoldások is megragadják a vendégeket.

Az étterem neve, La Fabbrica, gyárat, pizzaüzemet jelent, ami arra utal, hogy itt a világ összes pizzatípusát el tudják itt készíteni. A hagyományos hangzású név nemcsak a pizzakészítés múltjára utal, hanem arra is, hogy a mostani kialakítás – a tér funkcionális tagolása és belsőépítészeti kialakítása – a történeti épület meglévő adottságainak fokozott figyelembevételével készült. Az 1832-ben, Hild József tervei alapján épült klasszicista, három emeletes és három homlokzatos épület könyöklőpárkányai, palmettadíszes fríz-sorai azt a korszakot idézik meg, amely miatt Budapest belvárosát nemcsak a helyiek, de az idelátogató turisták is vonzó, erős történelmi és építészeti hagyományaival élő helynek tekintik. A La Fabbricában ehhez olyan belsőépítészeti megoldásokat társított Radnóczy Eszter és az este’r partners csapata, amely egyszerre sugall eleganciát és teremt meg egy kellemes, laza hangulatot, amely keretet ad a magas szinten készülő olasz ételek és italok köré épülő ebédnek vagy esti programnak.

A La Fabbrica fogadótere az egykori kocsibehajtóból alakult ki, amelynek eredeti stílusjegyeit, a stukkós mennyezetet és a 150 éves mozaikpadlót az új funkcióba és design-ba integráltan megőrizte a tervezőcsapat. A fogadótérből két irányban nyílik a két fő fogyasztótér: az étterem, a hozzá tartozó nyüzsgő látványkonyhával, valamint a bár a hozzá kapcsolódó téli terasszal. A hely stílusa elegánsan vegyíti a történeti klasszikus vonalat, az olasz éttermekre jellemző rusztikus stílust és a modern letisztultságot. A korabeli kő- és téglafelületek, a fa nagyvonalú és változatos használata, valamint a meleg színek és fények eklektikája otthonosságot sugároz ebben az ízig-vérig nagyvárosi térben.

 

                

Fotók: Pintér Árpád / PIXELTASTER

Categories
Események

“Itt mindenki jól érzi magát, aki egy hosszú és laza estére vágyik” – A La Fabbrica első születésnapja alkalmából Radnóczy Eszterrel beszélgettünk

Az egyéves La Fabbrica belsőépítészeti terveiért felelős Radnóczy Eszterrel, az este’r partners vezetőjével beszélgettünk a történeti hagyomány és a modern design találkozásáról, a véletlenül megtalált terrazzoburkolatról és a látványkonyhák különleges világáról.

Milyen a megérkezés a La Fabbricába?

A korabeli épület fő kapubejárója vált az étterem exkluzív bejáratává: egy állandóan nyitva álló, óriási díszes fakapun lépünk be a keresztboltozatos térbe. A felújításkor az utóbbi évtizedek során egymásra került burkolatok felbontása során találtuk rá a korabeli terrazzo burkolatra, ami régi pompájában ragyog. A fogadótér olyan hatást kölcsönöz, mint egy elegáns barokk velencei szálloda recepciója. A boltíves mennyezeti gipsz virágdíszítés is bájos eleme a térnek, eredeti pompájában ragyog, színben a meglévő koncepcióhoz igazítottuk.

Milyen, számotokra fontos adottságai voltak a Marczibányi palotának?

A palota utcafronti részébe költözhetett be az étterem. A ritmikusan tagolt, földig érő nyílászárókon át a Bazilikára nyílik kilátás, a Szent István tér lüktető életével szinte együtt él az étterem vendégtere, főként a sarokpozíciót kihasználva az S alakban tekergő bár.

Milyen különleges megoldásokkal éltetek a tervezéskor?

Az utcafront első tereinek, valamint a hátsó folyosóknak az egybenyitása elsődleges szempont volt. A klasszikus tereket megtartva a modernséget és a „Fabbrica-stílust” a corten lemezburkolat használatával csempésztük be. A corten burkolatok palást formájában takarják az átjárókat, kapukat, mely ipari és mai közvetlen hatást ad az amúgy tekintélyt sugárzó térszerkezetnek.

Mi határozta meg az anyagválasztást?

Az anyagválasztásban a karbantarthatóság, a funkcionalitás és az esztétika egyenlő szerepet játszott. A trattoria-hangulatot az Olaszországban készített tömörfabútorok hozták. Külön élmény volt a boltozatos pincében egy izgalmas mosdótér kialakítása. Az antikolt, sokszögű tükörfal és a központi kézmosókút szó szerint „elvarázsolja” a vendégeket, egy picit olyan mint az elvárázsolt kastélyban.

Állított-e kihívás elé titeket a látványkonyha?

Nagyon szerettük, hiszen izgalmas úgy konyhát tervezni, hogy a konyhát befogadó tér részleteire is figyelni kell. Itt két szempont találkozását kellett összehangolni: gördülékeny és gyors, profi konyhai munka és tiszta, élményt nyújtó belátás az étterembe a vendégek részéről. Külön izgalmas a konyhában található VIP-asztal, melyet különleges alkalmakor vehetnek birtokba a vendégek. Itt a konyha életével szorosan találkozik a vendég legyen az illatok, hangok és közvetlen kontaktus a szakácsokkal.

Miben más egy ennyire központi helyen lévő étterem belső terének tervezése?

Mindenki beszél róla, és mindenki kipróbálja. A magyar vendégkör mellett rengeteg, akár vissza nem térő turistát kell kiszolgáljon. A hangulat megteremtésében fontos volt a nemzetköziség, a lendületesség és a csábító, de nem megosztó belső.

Mik azok az elemek, amelyek maradásra bírják a látogatót és mi arra, hogy tovább induljon a budapesti éjszakába?

A kellemes és osztott tér, a változatos belső megjelenés, intim sarkokkal és nagy asztalokkal, hosszú padokkal ötvözve mindenki számára megoldást kínál. A nagy központi bár és a látványkonyha a közvetlenséget sugározza, amiben mindenki jól érzi magát, ha egy hosszú és laza estére vágyik.

   

Fotók: Pintér Árpád / PIXELTASTER

Categories
About us

“Actions must be made to increase the importance of environmental values” Solongo Bayar on sustainable architecture

In July we visited Solar Decathlon 2019 in Szentendre, an exhibition on sustainable architecture in practice. This was a lovely opportunity to chat to Solongo Bayar, our colleague with Mongolian roots, on similarities and differences between the ways we see the same topic, also, to share her unique knowledge on architecture and design.

Solongo, how do you see sustainability and eco-consciousness in your home, Mongolia?

Mongolia is home to one of the world’s last surviving nomadic cultures, and these nomads still live in traditional ways of housing – ghers. However, Mongolians are increasingly abandoning the traditional nomadic way of life and moving into urban areas.. Consequently, Mongolia faces a number of serious environmental problems including severe air pollution in Ulaanbaatar, mismanagement of water supplies and water pollution, land degradation and desertification. It is important that Mongolia takes the necessary steps to solving these environmental issues as part of its economic development.

  1. What differences do you see in the Hungarian and Mongolian attitude towards this topic?

The Mongolian climate consists of long cold winters, short summers and low annual precipitation. Temperatures can fall to -40°C in winter and reach 40°C in summer. Recent increases in urban migration are partly due to poor weather conditions. However many of these migrants cannot afford to live in apartments or houses, and remain in “semi-nomadic” conditions and live in traditional “gers” (ger = yurt. The traditional housing in Mongolia) on the outskirts of Ulaanbaatar, the capital city of Mongolia. These dwellings are not connected to utilities such as water and heating, and many residents use pit latrines.

Now I am studing Master of architecture. Studying here made me realize that  actions must be made to increase the importance of environmental values in both countries of Mongolia and Hungary and environmental  knowledge  must  be  strengthening. More comprehensive environmental education programs and PR campaigns are required to increase the  knowledge  base  of  customers.  The  more people  know  about  the  most  important environmental  issues,  the  more  probable  that  their behaviour  will  be  more environmentally conscious.  Events like Solar Decathlon are essential in rising eco-awareness through an international competition that challenges university teams to design and build houses powered exclusively by the renewable energy sources and promotes of architectural solutions related to solar energy, renewable energies and innovative technologies.

Which was the most interesting solution you saw at Solar Decathlon?

Solar Decathlon was a new experience for me. I am very happy that I got a chance to see this worldwide sustainable buildings in this competition. It was really inspiring me to see each houses have their own different ideas and innovative solutions. I have found the most interesting was the house that proved that the building can be constructed by using eco-friendly materials from natural and recycled materials and also can be recycled.

  1. Is there anything you saw there that you wish to include in your future creative work?

There was so many ideas and solutions that most buildings can use in their future projects. For me, I have noticed that although all houses have their own unique system and design, all of it have the same idea of simplicity and nature friendly designed interiors using eco materials. So in my future projects I would like to develop works by using more natural materials and more greenery design by applying more plants and trees. I would definitely go after PCM Green wall system that allowing people to enjoy nature and also functions as an air precooling.